Így fotózz a mobiloddal! - Tippek, trükkök, inspiráció

Tény: a mobiltelefonnal való fotózás legalább olyan megosztó jelenség, mint mondjuk a mekis sültkrumpli fagyiba mártogatva. Egyesek egyenesen undorítónak találják, míg mások szerint lehet ugyan élni nélküle, de nem érdemes.

S míg utóbbit én sem kifejezetten szívlelem, addig a mobilos fotózásnak régóta nagy rajongója vagyok, leginkább egy konkrét okból kifolyólag:

a mobiltelefon - szinte - mindig kéznél van.

lrm_export_42851352661047_20181201_115835686.jpeg

Itt persze nagyjából ki is merítettük az előnyöket, hiszen a másik oldalról is van jópár indok, ami jogosan csökkenti a téma népszerűségét:

  • Mobillal való fotózáskor jóval kisebb a "befolyásunk" az eredményt illetően. A modernebb telefonokon ugyan elérhető már a "pro", azaz (félig) manuális mód, ezt azonban csak nagyon kevesen használjuk (ki), inkább rábízzuk magunkat az automata beállításokra. Bevallom, én magam is leginkább automatán fotózom a telefonommal, mert számomra így jön ki igazán az előnye: hogy gyorsan, szinte bárhol, bármikor lehet kattintgatni. (Utóbbira még visszatérünk.)
  • A rossz képminőség szintén nem tesz jót a mobilos fotózás népszerűségének. Ha azonban nem a sarki molinóra, hanem inkább csak az Insta falunkra fotózunk, ezt én nem érzem különösebben súlyos problémának.

Miért érdemes mégis telefonnal fotózni?

A kulcs szerintem az elvárásaink helyrepofozásában rejlik. Ha tökéletesen elmosott hátterű portrékat szeretnénk viszontlátni, bizony tényleg csalódni fogunk a telefon adta lehetőségekben. Szintén ne ebben a megoldásban  gondolkodjunk, ha mozgást, főként rosszul megvilágított környezetben történő mozgást szeretnénk megörökíteni. A mobillal készült képek a kora esti szobában szaladgáló gyermekünkről soha nem lesznek tökéletesen élesek. Soha.

Ha azonban átgondoljuk kicsit a mobil adta lehetőségeket és elengedjük a fejünkben pixel-pontos műalkotások illúzióját, könnyen rákaphatunk a telefonos fotózás ízére!

inshot_20181127_181404187-01.jpeg

Én személy szerint nagyon szeretem a telefonban, hogy nem kell, hogy a technikai részletekre koncentráljak. Így sokkal több időm és energiám marad a pillanatra, a megfelelő szögre, vagy a kompozícióra koncentrálni. Kicsit talán az első, régi, "tekerős" fényképezőgépemet juttatja eszembe: csak ellőttük a képet (jól átgondolva, elvégre értékes képkocka ment el rá) és kész. A különbség persze az, hogy itt rögtön látjuk a végeredményt, így azonnal van esélyünk a korrigálásra is. (Valamint a filmkockákkal se kell spórolni.)

Számomra egy további pozitív érv, hogy a mobiltelefon kicsi, és ennél fogva olyan helyekre is magammal vihetem, ahová a DSLR-emet adott esetben nem (pl. strand), illetve változatosabb nézőpontokat is könnyebben megvalósíthatok vele.

Kezdő fotósoknak sem kell rögtön az eladó fényképezőgépek piacát böngészniük, hiszen a fotózás szinte minden aspektusát gyakorolhatják akár telefonnal is.

Legyen szó egy-egy meghitt pillanatról (a kedvencem!), egy szépen megkomponált flat lay-ről, vagy egy csodás tájról, bátran támaszkodjunk a mobilunkra a megörökítésben!

lrm_export_1629534200053_20190724_073441659.jpeg

S, hogy nagyobb legyen a garancia a sikerre, csokorba szedtem a legfontosabb tippjeimet, amiket a kedvenc fotósaimtól lestem el:

Mire figyejünk a jobb képek érdekében?

  • Bagatellnek tűnhet, mégis gyakran elfelejtük: ha van rá időnk és módunk, tisztítsuk meg a telefon kameráját fotózás előtt!
  • Ugyanúgy, ahogy a "rendes" fotózásnál, itt sem mindegy, hogy hogyan állunk és hogyan tartjuk a készüléket! Igyekezzünk stabil pozíciót felvenni (lehetőleg mindkét láb a talajon, enyhén terpeszben), fogjuk a telefonunkat marokra és kattintás előtt vegyünk egy nagyobb levegőt! Miközben készül a kép, próbáljunk meg olyan mozdulatlanul állni, amennyire csak lehet, tartsuk bent még a lélegzetünket is!
  • Ha alulnézeti, vagy egyéb olyan perspektívát választunk, ahol lehetséges, támasszuk meg a telefont a még nagyobb stabilitás érdekében! 
  • Fotózás előtt (illetve egyes telefonokon közben) kattintsunk a kijelzőn a fókuszálni kívánt pontra! Ezzel nem csak a fókuszált részt határozhatjuk meg, hanem a fényerősséget is ehhez a ponthoz méri majd a telefonunk. Így kisebb az esélye, hogy fontos részek égnek be, vagy lesznek alulexponáltak.
  • Természetes fényben, mondjuk szabadtéren, vagy világos belterületen (pl. ablak előtt) fotózzunk! Mindannyian tapasztaltuk a sötét, szemcsés, sebtében ellőtt képek "báját"... Jegyezzük meg; a mobillal való fotózásnak is megvannak a határai.
  • Kapcsold ki a beépített vakut, általában csak árt és ritka esetben használ!
  • Készíts több képet, hogy legyen miből kiválasztanod a legmegfelelőbbet!
  • Keress új perspektívákat: guggolj, feküdj, kússz-mássz, vagy épp törj magaslatokra!
  • A pillanatra összpontosíts és ne a technikai részletekre!
  • Gyakorold a különböző kompozíciós technikákat a mobillal készült képeidnél is!
  • Figyeld a fényeket, próbálj a mobilos fotózásnál is tudatosan ügyelni rájuk!
  • Töröld a felesleges képeket, tartsd karban a készülék memóriáját - a kevés tárhely is lassíthatja a telefonodat!
  • Ismerkedj a különböző képszerkesztő appokkal (pl. VSCO, Snapseed, Lightroom for mobile), lesz még szó róluk!

 

Remélem az igazi, "életszagú" képek iránti szeretetemmel és a fent említett pár trükkel sikerült Téged is meggyőznöm arról, hogy legközelebb ne csak a közeli kisbolt nyitvatartását fotózd le a telefonoddal!

Amennyiben mégsem, úgy tekintsd meg néhány további kedvencemet: a cikkben szereplő összes kép az elmúlt 3 évben készült a hűséges OnePlus5 mobilommal.

lrm_export_51577170932615_20190317_155141962_1.jpeg

img_20180530_184336_395_01.jpg

lrm_export_14635950054155_20190803_165222749.jpeg

img_20200416_183257-01.jpeg

 

Ha tetszett a bejegyzés, szeretettel várunk facebook csoportunkban is. Ha még több inspirációt szeretnél, kövess minket instagramon (@kattanjki) és használd a #kattanjki hashtaget !

 

A szerzőről:

BOGNÁR KATALIN

6_copy.jpg Régóta szenvedélyem a fotózás, de csak a lányom születése után éreztem azt igazán, hogy megtaláltam a "témámat".
Képeimmel nem annyira a tökéletes vizualitásra, mind inkább egy-egy hangulat, érzelem, kötődés átadására törekszem minden egyes alkalommal. Nagy rajongója vagyok az otthon készített családfotóknak: a megszokott környezet, a szeretett tárgyak azok, amelyek ezeket a képeket még inkább meghitté, és örök emlékké varázsolják. Nagyon megtisztelőnek érzem, amikor egy-egy ilyen fotózás alkalmával a család - ha csak pár órára is - beenged az otthonába és abba a különleges kis egyégbe, amit a családjuk képvisel.

Instagram: @kataphotoz

Fotó: designhorf

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kattanjki.blog.hu/api/trackback/id/tr3215660470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2020.05.06. 16:21:18

Anno a szüleimmel sokat jártunk külföldre kempingezni, még a volt szocialista országokba. És persze fényképeztünk is, elég sokat - vagy 4 tekercset minden úton. Aztán hazahoztuk, előhívattuk, és egy-egy tekercsből a legjobb esetben is csak olyan 6-8 volt értékelhető, de azok sem voltak olyanok amit ma a legolcsóbb piacon lévő telefonnal lőni lehet. Ja, és hogy mi sikerült és mi nem csak idehaza tudtad meg...

Szóval, lehet fikázni a mobilos fényképezést, de az illetőt nagyon szívesen visszaküldeném vagy 40 évvel korábbra egy Pajtás fényképezőgép társaságában :-)

Kataphotoz 2020.05.06. 16:45:08

@midnightcoder2: Bár 40 éve én még kósza gondolat sem voltam, a jelenséget én is ismerem. Hány, meg hány belógó ujj, túlexponált kép, jesszus, elmosódott "valami" (amire sose jöttünk rá, hogy mit is fotóztam...) . Hahhh de jó volt, esküszöm előkeresem a papámtól megörökölt régi Zenit masinámat!

zuhanorepulesss 2020.05.06. 18:27:07

Igen, ez sokmindenkinél így van, amit alul írsz. Ha van számodra egy kedves téma, legyen az gyermek, háziállat, megszaporodnak a képek a telefonban. Ez valahol a fejlődés kezdete, hisz a sok képből, helyzetből szeretnéd a még jobbat kihozni. Elkezded figyelni, mit kell másként csinálnod. :)
Az én első gépem: ( igen, öreg vagyok )
www.instagram.com/p/B_zW3e7ncGw/

2020.05.07. 08:28:01

Egészen jó képeket lehet a mai mobiltelefonokkal csinálni. A kompakt fényképezőgépeket már majdnem teljesen kinyírták, kb. 100 ezer Ft-ig azoknak rosszabb a képminősége (afelett már vannak nagyobb szenzorosak), egyetlen előnyük a telefonokkal szemben a zoom, így nem csak széles látószögben lehet velük fotózni.

Ugyanakkor az egyik legfőbb hátulütője a telefonok kameráinak épp a széles látószög (a zoom kamera, amelyiken van, parasztvakítás, mert negyed akkora szenzorra vetít, ami negyed annyi megapixeles képet csinál). Ugyanis nagyon sokan elsősorban embereket fotóznak a telefonjaikkal, méghozzá portré szerűen, a 24-28 mm ekvivalens gyújtótávolság viszont erősen torzítja az arcukat. Tájképekre viszont meglepően jók a telefonok, mert a kis szenzorral a relatív nagy, jellemzően f/1.8-as rekeszükkel is hatalmas a mélységélesség, a beépített HDR funkcióval meg könnyű elkerülni az ég kiégését, de persze sok telefonnal lehet RAW/DNG képeket csinalni. Az egyee kamerákon található ultra széles látószögű kamera is hasznos kincs, akkora látószögért fényképezőgép esetén már mélyen a zsebbe kell nyúlni.

Ellenben óvakodnék attól, hogy a méreteket a DSLR-hez hasonlítsuk, ugyanis ma már egészen kicsi MILC gépek vannak a telefonokéhoz képrst nagyságrendekkel jobb képminőséggel, meglepően kis méretű objektívokkal. Az enyém simán elfér a zsebemben, ha az alap zoom objektívval teszem el.

Bobby Newmark 2020.05.07. 10:21:11

@midnightcoder2: Valószínű aki fikáz, annak van összehasonlítási alapja és gyakorlata rendes fényképezőgéppel, és lőne neked 32-ből 32 képet. Ne magadból indulj ki.
Nem az a baj, hogy telefonnal nem lehet jó képeket csinálni, hanem hogy az emberek 90 százaléka nem TUD.

Kataphotoz 2020.05.07. 10:26:34

@zuhanorepulesss: "Ez valahol a fejlődés kezdete" - jaj ez a gondolat de nagyon tetszik! Sokan csak a végcélt keresik / hiányolják, az ÚT, a fejlődsé fontossága valahogy sokak szemében elsikkad...

Kataphotoz 2020.05.07. 10:28:02

@belagezapista: köszönöm szépen a kiegészítést! Személyesebb hangvételűnek szántam a cikket, és nekem DSLR-em van (még), ezért ahhoz hasonlítok. De a MILC a jövő (?).

Kataphotoz 2020.05.07. 10:34:50

@Bobby Newmark: Én jóval alázatosabban állok a fotózás témaköréhez. Nem ítélek és tisztelem a fejlődést. Lehet, hogy 32-ből 31 nem sikerül, de honnan tudhatod külső szemlélőként, hogy annak az 1-nek a sikerében mennyi munka van..? (Egyáltalán: honnan tudhatod, hogy másnak is csak 1 tetszik-e abból a 32-ből és nem mondjuk 31?) Értem és tiszteletben tartom, amit mondasz, de nem tudok csatlakozni a kezdők lenézéséhez. Mindeki (volt?) kezdő.

Bobby Newmark 2020.05.07. 10:39:17

@Kataphotoz: És hány ilyen emberrel találkoztál életedben? Mennyien fogadták meg az építő jellegű kritikádat, és mennyien söpörték le azzal, hogy "jól van, nem vagyok fényképész/ez csak egy mobilos kattintás"?
Fejlődés csak akkor van, ha van is rá igény, ami meg nincs.

Bobby Newmark 2020.05.07. 10:50:16

@Kataphotoz: Nem a kezdőket nézem le. A még csak "kezdő"-nek sem nevezhető kategóriát, a totál laikust, aki nem is AKAR fejlődni, azzal vannak problémáim.

A Pajtás-os dolognak meg köze nincs a kezdőkhöz, az volt a felvetés, hogy aki most kevésnek talál egy mobilt fényképezéshez, annak nesze, Pajtás-cselendzs. Ott meg az az álláspontom, hogy aki tud DSLR-rel fényképezni, az Pajtással is tud, csak sokkal jobban oda kell rá figyelni. Ez kényelmi különbség, nem tudásbeli.

registerz 2020.05.07. 11:06:13

Köszönöm a cikket, egyetértek vele. Volt (van) hagyományos Zenit(h?) gépem, volt digitális gépem, most van telóm. Csak a teló! Engem speciel az sem zavar, hogy mi sikerül jól, mi nem (csak a tök homályosakat tekintem sikertelennek), eddig talán ha tíz fotót töröltem “minőségbiztosítási okokból” tíz év alatt. Ha van elég GB, kit érdekel, hogy mi lett “rosszabb”?! Nagyrészt úgysem mutogatásból fotózom.

Bobby Newmark 2020.05.07. 11:21:13

@belagezapista: Viszont a százezres kompaktok meg meglepően jók. Simán hozzák a korábbi bridge szintet, csak tizedakkora méretben.

A MILCek jók lesznek, ha lemegy az áruk az indokolatlanul kibaszottsokról a megfizethető szintre. Egyelőre az megy, hogy ki kell fizetni a fejlesztéseket, nem konkrétan a gyártás meg a beletolt anyagok árát fizetjük. Mert ez utóbbi esetben olcsóbbnak kéne lennie egy DSLRnél, tekintve hogy kevesebb benne az anyag meg az alkatrész.

Kataphotoz 2020.05.07. 11:21:25

@Bobby Newmark: Hát igen. Bár én nagyon remélem, hogy többen vannak azok, akik igenis szeretnének fejlődni! :) (Tudom, tudom, naiv vagyok, sokan mondják.... )

Kataphotoz 2020.05.07. 11:24:40

@registerz: szuper, örülök, ha tetszett, remélem tudtam kis inspirációt adni a folytatáshoz! Meg kellett gugliznom, mert elbizonytalanodtam, de 'h' nélkül, csak simán Zenit! :)

2020.05.07. 11:45:59

@Bobby Newmark:
Ha a legalább 1"-os szenzorú kompaktokra gondolsz, legolcsóbb ilyen, a Sony RX100 I szokott 100 ezer körül lenni, illetve néha leakcióznak Canon kompaktokat is ebben az árkategóriában, és ezek már lényegesen jobb képminőséget produkálnak a telefonoknál, és ami fontos, a tepsifonoknál még kisebbek is, a behúzható objektívvel a vastagságuk sem vészes. Illetve ekörül szokott lenni Olympus és Panasonic MFT kit is. Kicsit drágábban meg Panasonic LX100 még nagyobb szenzorral, fényerős objektívvel.

Szerintem arányaiban nem drágábbak a MILC-ek a DSLR-nél. Ha a belépő szintet nézzük, azért tűnhet így, mert a Canon nagyon fapados modelleket futtat DSLR vonalon, bizonyos modelleknél régi szenzorral, kevesebb funkcióval, mint a belépő MILC-ek, stabi nélküli kit objektívval. Meg mint írtam, a belépő MFT modellek ára sem vészes. A full frame vonalat nem ismerem, gondolom mivel ott sok gyártó még csak most kezdte (lásd Canon EOS-R), ezért drágák és a natív objektív is kevés.

Bobby Newmark 2020.05.07. 13:16:28

@Kataphotoz: Vannak, persze, de nem a többség. De hát ez bármivel így van.

@belagezapista: Igen, nagyjából egyetértek.
Én egyébként talán nem is a képminőséget emelném ki, hanem hogy ezek szoftveresen teljes értékű fényképezőgépek, manuális módban minden beállítást tudsz kezelni, egy telefonnal ellentétben. Optikailag persze korlátozottak DSLRhez és MILChez képest, pl ISO400 fölötti fényérzékenység az vicc kategória, meg rekesz is kevés, cserébe kárpótol egy pl 24-720mm ekvivalens fókusztáv (pl Panasonic Lumix TZ-70). Hosszú expó is korlátolt, nem lehet rájuk távkioldót heftelni. De kezdő gépnek szerintem bőven hasznosabb, mint telefonnal szenvedni.

Ja, egyébként kb középhaladónak tartom csak magam.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.05.07. 13:29:54

Nagyon jó cikk, üdítő kivétel a többi, mobilt istenítő cikk között. Jól leírja a lényeget:
1: "a mobiltelefon - szinte - mindig kéznél van."
2: ezzel "nagyjából ki is merítettük az előnyöket".
3: használatakor "nem kell, hogy a technikai részletekre koncentráljak".

Ha valaki ezek alapján ítéli meg a mobilos fotózást, akkro tényleg nem fog csalódni, de – ahogy a cikkben ez is szerepel – komolyabb igények esetén érdemes fényképezőgépet venni. Ugyanis a mobilnak egyetlen nagy hátránya van: mivel gyakorlatilag semmit sem lehet rajta állítani (ha igen, az is csak parasztvakítás), nem lehet vele KREATÍVAN alkotni.
Szóval, arra tényleg jó, hogy a gyerek lekváros arcát lefotózzuk (újra, vagy 231934-edszer, aztán SOSEM nézi vissza senki), meg hasonló, amatőr használatra. De, ha a fotós alkotni szeretne, azaz kreatívabb fotókat készíteni, akkor szerezzen be egy erre alkalmas fényképezőgépet (igen, a MILC a jövő ;) )! A fotózás nem csak egy gomb nyomogatása, hanem sokkal több ennél, a fotósnak is örömet okoz.

Magam azt szoktam javasolni, hogy ha elég a mindennapi fotózáskor a téma megörökítése az amatőr használónak, akkor használjon mobilt. De, ha ennél többet akar: a képeit visszanézné nagyobb (értsd rendes képernyő) méretben, jobb képminőséget szeretne és kreatívan alkotna, akkor vegyen egy MILC-et. Ég és föld a különbség – főleg, ha megtanulja az utóbbit használni is.

@midnightcoder2: Nem érdemes összehasonlítani a 40 évvel ezelőtti, műanyag, faék egyszerűségű amatőr gépeket a mai mobilokkal, ez utóbbiak ugyanis sokkal többre képesek a beépített elektronikájuk miatt. Automata módban dolgoznak, gyakorlatilag 10-ből 9-szer jó, vagy elfogadható képet készítenek (egy átlagembernek).

@belagezapista: A mobilnak MINDIG rosszabb lesz a képminősége, mint akár egy olcsóbb kompaktnak is, ugyanis sokkal kisebb a szenzora. Az, meg hogy a beépített elektronika mit hoz ki ebből, már műszaki kérdés.
Ma a helyzet az, hogy a mobil képminősége az átlagembernek megfelel, ráadásul ugye, mindig ott van vele, így azt használja. Nem visz magával kompaktot. Ezért öli meg a mobil a kompakt gépek piacát.

@Bobby Newmark: +1 az összes hsz-odra. Egyet kivéve: ma már nagyon olcsón lehet kiváló MILC-eket venni, akár újat is: pl. a 2-3 modellel ezelőtti Sony a= (MARK I- és II) ára 150-250E körül van (akár újonnan!), és ez egy full frame-es, profi gép. A Sony A6000-et (APS-C) még ma is gyártják és árulják, szettben kb. 140E Ft a boltban. Kiváló gép, sok tanítványunk vett ilyet a javaslatunkra az elmúlt években, és nagyon meg vannak vele elégedve (és fejleszthető: van hozzá vagy 30 objektív csak a Sonytól). És akkor még nem is beszéltem a 4-8 éves, korábbi Olympus, Panasonic, Fujifilm és más Sony modellekről. Ezeket akár 40E Ft-ért meg lehet venni nagyon szép állapotban (magam is vettem ennyiért ilyet). Szóval a pénz nem akadály a kreativitáshoz. ;)

@Kataphotoz: Igen, az Zenit (oroszul: Зени́т). A Zenith egy luxus óramárka (is), más kategória: www.zenith-watches.com/ Habár, ez a cég is alkot szép tárgyakat. ;)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.05.07. 13:32:34

@Fotósképző: jav.: "2-3 modellel ezelőtti Sony A7 (MARK I- és II)"

Bobby Newmark 2020.05.07. 14:04:44

@Fotósképző: @belagezapista: MILC téma.
Oké, lehet, hogy kissé el vagyok maradva. Nekem full frame kategóriában ilyen kit objektívvel 1.2MHUF rémlett cikkekből, meg kb fél éve volt indexen cikk egy olcsósított változatról, erős kompromisszumokkal olyan 360k váz, ~500k objektívvel.

Mentségemre szóljon, hogy elkezdtem drónozni, aztán amellett most nem fér bele még egy MILC is, szóval nem követem az árakat.

2020.05.07. 14:44:18

@Bobby Newmark:
Nekem épp egy TZ70-em volt, nemrég váltottam egy szintén Panasonic MILC-re, régebben volt egy ideig egy Canon 300D-m is. Igen, bármi állítható ezen a kompakt gépen, és persze RAW-ban fotóztam vele, és majdnem mindig szerkesztettem (elég rossz jpeg-eket csinál.

Viszont a telefon látószögén rosszabb képeket csinál. A hosszú zoom meg feleslegesen hosszú, a végén már nagyon rossz képeket csinál még jó fényviszonyok között is. Nem tűző napsütésben meg magasabb ISO kell a rövidebb záridőhöz és a végén a kicsi, f/6.4-es rekeszhez, ez esetben meg végképp értékelhetetlen az eredmény. Nagy látószögön meg nagyon torzít, és csak a kép szélei nagyon életlenek.

Ettől függetlenül én jobban szerettem vele fotózni, mint egy telefonnal. Hosszú expo-s képek meg azért is korlátozottak (időzítővel szoktam csinálni), mert egy nagy szenzoros géphez képest sokkal nagyobb rekeszértéknél előjön a diffrakció, és eleve nincs f/8-nál kisebb rekeszbeállítás (ami már amúgy is nagyon részlettelen képeket eredményez), így erősebb ND szűrő kellene (amit eleve mágneses adapterrel használtam), viszont a maximum amúgy is 4 másodperc.

Ha most akarnék hasonló árkategóriában kompaktot, inkább a Sony RX100 I-et venném, annak ugyan nincsen gigantikus zoomja, de nagyobb szenzor, nagyobb rekesz, így sokkal jobb a képminőség. Vagy ha többet szánnék rá, akkor Panasonic TZ100-at. Ha már kis szenzor, nagy zoom, a Panasonic FZ300 jobb választás, mint a TZ70, igaz az méretben is más.

2020.05.07. 14:50:49

@Bobby Newmark:
Ja, a lényeg lemaradt, hogy a telefonoknál a gyártók korlátozzák le a Camera API-t, ami a manuális beállításokért és a DNG-be mentésért felelős. Android One készülékeken (pl. az összes új Androidos Nokia), egyes csúcsmobilokon szabad a pálya. Csak rekeszt nem lehet állítani, mert a telefon kameráknák fizikailag fix rekesze van.

2020.05.07. 15:01:56

@Fotósképző:
"A mobilnak MINDIG rosszabb lesz a képminősége, mint akár egy olcsóbb kompaktnak is, ugyanis sokkal kisebb a szenzora."

Frissítsd a tudásodat, mert ez nem igaz. Az utóbbi időben a középkategóriás telefonokban az 1/2" szenzorméret terjedt el, míg 100 ezer Ft alatti kompaktokban csupa 1/2.3" méretű szenzor van. A csúcstelefonokban pedig előfordul az 1/1.55" vagy ennél nagyobb szenzor is.

Emellett az olcsó kompaktokban jellemzően a legnagyobb látószögön f/3.5 a legnagyobb rekesz, míg a telefonok objektívjai általában f/1.7 - f/2 közötti fix rekeszértékkel rendelkeznek.

Az 1" szenzorméretű kompaktok azok, amik már jobb képminőséget produkálnak, mint a telefonok, de ezek már 100 ezer Ft-tól kezdődnek, ezen az áron mondjuk lehet MILC-et vagy DSLR-t is kapni.

2020.05.07. 15:08:51

@Bobby Newmark:
Az Indexen egy Canon EOS-R rendszerű full frame gépről volt cikk, nem? A Canon késve és nem teljes mellszélességgel állt bele a MILC vonalba (ha jól emlékszek az is volt a cikkben, hogy az alap kithez adaptert adnak, hogy az EF objektívekkel is lehessen használni), a Sony jelentős előnyben van a területen.

Bobby Newmark 2020.05.07. 16:21:21

@belagezapista: Hehe, akkor ezek szerint nem talátad meg a "csillagos égbolt" módot, ami enged 15-30-60 másodpercet is. ;) Igaz, fixen kötött ISO80, meg rekeszméret, a többi képet kell aztán hozzá igazítani HDRnél.

És igen, persze, hamar el lehet érni a korlátait, de még így is nagyságrendekkel több a lehetőséged, mint egy telefonon. Szerintem akkor nőttem ki a kezdőségből, amikor olyan képet akartam lőni, amit a gép már nem tudott.
Fotós haverom aki tanított, eléggé röhögött rajta, mikor állványról, manuál záridő állítással, úgy "érzésből", de könnyedén lőttem az öt képes HDR-eket. Neki ez egy klikk meg öt kattanás DSLRen. :)

2020.05.07. 16:37:31

@Bobby Newmark:
"Hehe, akkor ezek szerint nem talátad meg a "csillagos égbolt" módot, ami enged 15-30-60 másodpercet is. ;) Igaz, fixen kötött ISO80, meg rekeszméret, a többi képet kell aztán hozzá igazítani HDRnél."

De, megtaláltam, viszont a céljaimra nem volt használható épp az általad felsorolt okokból, meg még rémlik néhány limitációja, talán RAW-t sem lehetett vele, de ebben nem vagyok biztos (vízesésekről csináltam hosszú záridős képeket). Hozzáteszem, ebben az is benne van, hogy az ND16 szűrőm elég vacak volt, az ND4 meg kevés.

Igen, több a lehetőség vele, mint a telefonnal, bár mint írtam, a RAW (DNG) és a manuális beállítások nem tartoznak közé, mert azt telefonnal is lehet, ha a gyártó szándékosan nem tiltotta le. Egyedül a zoom az, ami valóban plusz, illetve a jobb kezelhetőség. Viszont mondjuk a rekeszállítás az egy ilyen kis szenzoros gépnél nem nagyon ad pluszt, mert nem nagyon fordul elő, hogy nem a legnagyobb lehetséges rekesz a legjobb (bár a legnagyobb látószögnél az előbb említett szélén életlen problémát kicsit javítja ha nem a legnagyobb rekeszen van), ritka hogy egyáltalán foglalkozni kell a mélységélességgel, talán esetlen macro-nál.

Egyébként anno épp azért választottam, mert ez volt a belépő szint azok közül, amelyek már tudnak RAW-t és minden manuálisan állítható.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.05.07. 16:48:26

@belagezapista: Köszi az észrevételt, de nyilván te is érezted, hogy ebben az egy mondatban nem a mobil vs. fényképezőgép téma 158 oldalas dolgozatát próbáltam összesűríteni. Azaz általánosan értettem azt, amit leírtam: a mai, általánoan használatban lévő mobilok kamerájára és az átlag kompaktokéra vontakoztatva.

De, ha már: az említett kompakt gépek közül a kompakt/ultrakompakt gépeket már nem gyártja senki sem vagy 5-6 éve (ezeknek tényleg kicsi a képszenzoruk, de az akkori átlag mobilokhoz képest nagyobbak), csak a zoomos kompaktokat, viszont a csúcs/középmobiltelefonokat, amiket említesz, mostanában hozták, hozzák ki. Azoknak tényleg nagy a szenzoruk, de közben 150-300E Ft-ba is kerülnek. A mai, kisebb szenzoros zoom kompaktok meg akár 60-70E Ft-ért megvehetők.

De, nem csak a szenzorméret, hanem a felbontás és főleg az elé tett optikai rendszer (lencsék, rekesz stb.) is számít egy fényképezőgép esetében. A kompaktok (főleg a csúcskompaktok) ebben is rávernek szépen a mobilokra még ma is.

A fényerő, amit írsz, meg azért jobb a mobilokban, mert más a felépítésük. A fényerő a gyújtótávolság és a hasznos rekesz méretének viszonya, tehát kis gyújtótávolságnál (ami a mobilokban nem is lehet nagyobb, mert lapos a telefonház) könnyebb jobb fényerőt elérni. A mobiloknál a gyújtótávolság alig pár mm, míg a kompakt gépeknél ez 5-6 mm-nél nagyobb legalább.

A MILC témához: a Canon/Nikon eléggé elúszott e témában, a korai MILC-eik a hozzá gyártott kb. 2-2 objektívvel senkit sem érdekeltek. A maiak meg jó drágák (ugye, eleve nincs belépőszintű MILC újonnan egyiknek sem) és alig pár objektívet kínálnak hozzájuk (nem említem az adapterrel hasznáható tükörreflexes objektíveket).
Ebben a témában az Olympus/Panasonic páros (ugye, ezek találták fel a MILC-rendszert), és a Sony, meg a Fujifilm fényévekkel előre vannak. Látszik is a piacon ez...

2020.05.07. 17:05:37

@Fotósképző:
"Köszi az észrevételt, de nyilván te is érezted, hogy ebben az egy mondatban nem a mobil vs. fényképezőgép téma 158 oldalas dolgozatát próbáltam összesűríteni. Azaz általánosan értettem azt, amit leírtam: a mai, általánoan használatban lévő mobilok kamerájára és az átlag kompaktokéra vontakoztatva."

Ehhez képest kiemelted a MINDIG szót.

Ha általánosságban érted, akkor pedig a kommersz telefonról és a kommersz fényképezőgépekről beszélünk. Nos, egy 50 ezres telefonnak nem kisebb a szenzora, mint egy 50 ezres kompakt fényképezőgépnek, viszont fényerősebb az objektívje.

"De, ha már: az említett kompakt gépek közül a kompakt/ultrakompakt gépeket már nem gyártja senki sem vagy 5-6 éve (ezeknek tényleg kicsi a képszenzoruk, de az akkori átlag mobilokhoz képest nagyobbak), csak a zoomos kompaktokat, viszont a csúcs/középmobiltelefonokat, amiket említesz, mostanában hozták, hozzák ki. Azoknak tényleg nagy a szenzoruk, de közben 150-300E Ft-ba is kerülnek. A mai, kisebb szenzoros zoom kompaktok meg akár 60-70E Ft-ért megvehetők."

Nyilván a zoomos kompaktokról beszéltem, mert nem zoomos kompakt max. valami vízalatti van, amit gyártanak, vagy méregdrága full frame kompakt. Azoknak 100 ezer Ft alatt mindnek 1/2.3"-as szenzora van és f/3.5 maximális rekesze. A legolcsóbb telefonoknak is ekkora a szenzorméretük, vagy némelyiknek 1/3", amit viszont a jobb rekeszérték (ebben a kategóriában f/2) bőven ellensúlyoz. Ezeknek az "olcsó" zoomos kompaktoknak az egyetlen előnye a telefonokhoz képest a zoom és a jobb ergonómia, de képminőségben rosszabbak a belépő szintű telefonok kameráihoz képest is. 60-70 ezres telefonban amúgy jellemzően a főkamera 1/2" szenzorú, tehát nagyobb mint az ugyanilyen árkategóriájú kompakté.

"De, nem csak a szenzorméret, hanem a felbontás és főleg az elé tett optikai rendszer (lencsék, rekesz stb.) is számít egy fényképezőgép esetében. A kompaktok (főleg a csúcskompaktok) ebben is rávernek szépen a mobilokra még ma is."

Ez sem igaz, mert ebben az árkategóriában rosszabb max. rekeszértékek vannak a kompaktoknál, mint a telefonoknál. Kisebb rekeszre meg ritkán érdemes ezeket a gépeket állítani (már amelyiknél lehet, az említett TZ70 az egyik legolcsóbb, ahol ez lehetséges manuálisan), mivel a kis szenzorméret miatt max. rekesznél is nagy a mélységélesség. Emellett a zoomos kompaktok sokkal jobban szenvednek a lencse torzítástól, illetve a rövid végeken az életlen szélektől (a hosszú végeken a diffrakciótól, de azt nem vetem össze, mert a mobiltelefon kamerák nem zoomosak), épp azért mert zoomosak.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.05.07. 22:06:47

Amiket leírtam, azok tények, tehát igazak, mégha nem is értesz velük egyet. Féligazságokkal próbálsz megmagyarázni mindent, azaz inkább bizonyítani a vélt igazadat.

A fényerőt hozod fel sokszor (ez a "max. rekeszérték", amit említesz, ha jól értem), mintha ez lenne az egyetlen fokmérője a képminőségnek, holott nem az (sőt!).

A számításodhoz: a fényképezőgépeknél és a mobiloknál más az optikai rendszerek bázistávolsága (az objektív optikai középsíkja és a szenzor távolsága). A mobilokban ezért van pár milliméter méretű "objektív", ráadásul fix rekesszel. Ami pont a kis mérete miatt optikailag képtelen olyan képminőséget adni, mint egy nagyobb méretű lencsékből álló rendszer. Ez egyszerűen fizikai tény. Ezzel együtt meg jöhet a jobb fényerő, ez úgysem számít, és így is olyan pocsék képet kapunk, ami normál méretben (tehát nem a telefon egérmoziján, hanem rendes képernyőn nézve) használhatatlan. Nézd csak meg a poszt első fotóját: kiégett rajta minden ellenfényes rész.

Azért nézz utána pl. a Canon G sorozatának! Ez az egyik csúcskompakt, amire gondoltam. De, van még pár.

Mi ez az egész?

A fotózás terápia: kikapcsol, feltölt, inspirál, az alkotás örömét adja. Hiszünk benne, hogy így lehet újra és újra “kikattanni”. Azért fogtunk össze több fotós anyukával és indítottuk el ezt az oldalt, hogy a lelkesedésünkből, tapasztalatunkból nektek is átadjunk, és inspiráljunk titeket, hogy fényképezzetek.

Csatlakozz hozzánk! Kövess minket Instagramon (@kattanjki), használd a #kattanjki hashtaget, lépj be bátran a Facebook csoportunkba!

Friss topikok

süti beállítások módosítása