Egy fotónapló(zás) tapasztalatai

Néhány évvel ezelőtt ismerkedtem meg a fotónaplózással és azóta is bármikor szívesen belevetem magam. Az emlékőrzés egy része lehet, ha fotónaplót készítünk. Ezt akár előre el is tervezhetitek, ha tudjátok, hogy sok olyan esemény lesz a közeljövőben, amit szívesen megörökítenétek, vagy lehet spontán módon is elkezdeni és minden napban keresni valamit, ami inspirál. Nem köt semmi, magunk szabjuk a határokat. Kimondottan jól tud esni, amikor már kimerültünk az ötletekből, és valami "lazaságra" vágyunk. Megörökíthetünk hangulatot, eseményt, helyszínt és készíthetünk portrékat. A fotózás számos műfaját kipróbálhatjuk ezáltal. Én személy szerint előre elhatároztam, hogy egy nyaralós időszakban készítek magamnak egy fotónaplót. Az eredményt pedig itt láthatjátok. 

ne_vtelen-1_ma_solat.jpg

Szeretek naplót vezetni, így a naplózásnak ezt a formáját is megkedveltem. Számomra a szabadságról szól, arról, hogy bármit lefotózhatok, a legegyszerűbb dolgot is, hiszen nem az a célom vele, hogy "megmutassam a nagyvilágnak mekkora tehetség vagyok".  Egyszóval, szuper kikapcsolódási lehetőség lehet bárki számára, csak ajánlani tudom! Többféle módon is kiélhetitek a kreativitásotokat, ha belevágtok. Készíthettek akár Ingrid albumjához hasonló fotónaplót is, írhattok szöveget hozzá, vagy adhattok címet a képeknek. Ha kellőképpen motiváltak vagytok még valódi, kézzelfogható naplóformájában is elkészíthetitek. Ennél a júliusi fotónaplónál én szimplán a képpárokat alkottam. (Odavagyok a képpárokért.) 

ne_vtelen-3.jpg

mb4a9332.jpg

ne_vtelen-2.jpg

A technikai és a kreatív oldalán túl pedig ott van az emlékőrzés része az egésznek. Bármilyen fotóról legyen szó, mindig társítok hozzá valamilyen élményt, érzést vagy gondolatot. Ez az a része mind a fotóalbum, mind a fotónapló készítésnek, amiért igazán megéri belevetni magunkat, hiszen akár évek elteltével is ha újra nézzük őket, elönt az a bizonyos érzés.

Szóval, ha tehetitek időnként készítsetek albumot vagy fotónaplót, hogy méltó formában, ne csak a számítógépen tárolva, mappákban létezzenek a képeitek.  

Ha még több inspirációt szeretnél, kövesd @kattanjki instagram oldalunkat és szeretettel várunk facebook csoportunkba is.   

HERCZEG FANNI

herczeg_fanni.jpgA nevem Herczeg Fanni. Feleség, édesanya és fotográfus. Évek óta szenvedélyem a pillanatok megörökítése, ami az utóbbi időben leginkább a családomra fókuszál. Számomra ez azért fontos, mert a fotó élőidézi bennem az érzéseket, történteket amely örök emlék marad. A letisztult, finom részletek, az adott pillanatban átélt érzelmek minimalista stílusban való megörökítése jellemzi a fotóimat. Előnyben részesítem a kültéri, természetben zajló fotózásokat.

www.instagram.com/herczeg_fanni_photography

A bejegyzés trackback címe:

https://kattanjki.blog.hu/api/trackback/id/tr3016080904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mi ez az egész?

A fotózás terápia: kikapcsol, feltölt, inspirál, az alkotás örömét adja. Hiszünk benne, hogy így lehet újra és újra “kikattanni”. Azért fogtunk össze több fotós anyukával és indítottuk el ezt az oldalt, hogy a lelkesedésünkből, tapasztalatunkból nektek is átadjunk, és inspiráljunk titeket, hogy fényképezzetek.

Csatlakozz hozzánk! Kövess minket Instagramon (@kattanjki), használd a #kattanjki hashtaget, lépj be bátran a Facebook csoportunkba!

Friss topikok

süti beállítások módosítása